az élet sekélyes

Hirtelen úgy rám jött a szédülés, hogy hihetetlen... ráadásul ülve, szóval.. mi a franc...?Áh nem ez a lényeg. A napokban... megint elkezdtem azt érezni, hogy semmire sem vagyok jó... szóval sekélyes, semmitérő kis "lény" vagyok.

A tükör elé állva nem látom elég vékonynak az arcom. Hiába mondják többen is, hogy "hízzál". Hogy a p*csába?! Azt bezzeg senki nem mondja meg, de azt hogy hízzak, csak úgy lökik egymás után. Nem mintha akarnék, de tényleg... annyira irritáló.
Akarom a bordákat, a kiemelkedő arccsontot, azt a hatalmas rést a combjaim között... próbálok megint kevesebbet enni (amúgy sincs nagyon étvágyam, de túl soknak érzem, amit eszek...) és ez olyan rossz... Talán szépen fokozatosan menni fog, hogy elhagyom a vacsorát, aztán a nasikat, az ebédet, végül a reggelit. Csak most is kaptam csokit... wahh...

Na de egy kis örömhír (legalább is nekem). Nem tudom, említettem-e már, de szerelmes vagyok a Tokio Hotelbe. [Nem megkövezni érte.] Rendeltem egy könyvet, ami róluk szól, és a jövőhéten elvileg eltudok már menni érte. A történetük (amennyit tudok róluk) az annyira inspiráló, tömören ez a "bármit elérhetsz, csak keményen meg kell érte dolgoznod" kategória. Szóval, én Nektek is azt mondom, hogy ha nagyon akartok valamit, azért KÜZDJETEK. Én itt vagyok, és segítek Nektek, írjatok csak bátran. És kitartás! <3

U.i.: még mindig szédülök...
U.i 2.: akarok tetoválást, és piercinget... valamnt azon gondolkodom, hogy a hajam is befestetem, mondjuk... pasztellrózsaszínre.